A bizalom minden társas kapcsolatnak az alapja. A legfontosabb kapocs. Aki nem tud bízni, az szeretni sem tud. Bizalom nélkül nem léteznek tartós és őszinte emberi kapcsolatok: nincs barátság és nem él a szerelem sem.

Bizalom nélkül a forgalomba sem mernénk autóval kimerészkedni. Talán emlékszünk, a KRESZ oktatás első órájára, ahol az első alapszabály a „Bizalmi-elv”, hogy minden közlekedő bízhat abban, hogy mások is megtartják a közlekedés szabályait. Az élet sztrádáján is a Bizalmi-elv alapján próbálunk közlekedni.

Kapcsolatainkban a feltétlen bizalom kiépítése akár hónapokba is kerülhet, mégis akár egy perc alatt letudjuk rombolni. Könnyelműen, önzően, néha „nagypofával”, máskor meg sunnyogva. Tudnunk kellene, fontos amit kaptunk: egy másik ember spontán figyelmét, szeretetét, hátsó gondolatok nélküli tanácsait. Olykor mégis hazardírozunk vele, miközben tudjuk, hogy kellenek bizalmasok, akiknek köszönhetően a legnehezebb helyzetekben sem érezzük magunkat egyedül és nyomorultul ebben a világban. Mindig szükségünk van valakire, aki mellettünk van és megnyugtató biztonságot ad.
 

De mit tegyünk ha valaki a barátságunkat, esetleg a párkapcsolatunkat teszi kockára? Elárul. Még csak nem is fordít hátat, hanem közben végig az arcunkba mosolyog. Mit tegyünk, ha többször adunk esélyt valakinek? Mit tegyünk, ha ennek ellenére sem őszinte hozzánk? Megbízhatunk még benne?

Kétségtelen, hogy az „együtt” csak a bizalom életben tartásával létezik.

Ha a bizalom halott, a te meg én sincs többé.
 

„Ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból.” (Antoine De Saint-Exupéry: A kis herceg)