Valami, amit érdemes megosztani! Évente több, mint 6 millió gyermek hal éhen a világban! 2009-ben az éhezők száma 100 millióval növekedett! Ma már atombomba nélkül is minden héten egy Hirosima városnyi gyerek ÉHEN HAL! Nézzétek végig az alábbi díjnyertes kisfilmet. Elgondolkodtató...

 

 

Chicken a la Carte

ENSZ Emberi Jogok
25. cikk

   1. Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.
   2. Az anyaság és a gyermekkor különleges segítséghez és támogatáshoz adnak jogot. Minden gyermek, akár házasságból, akár házasságon kívül született, ugyanabban a szociális védelemben részesül.
 

Néha saját magam sem tudom. Talán csak egy fiatal, mosolygós, segítőkész fickó a szomszédból. Az, aki bárki más is lehetne, ha őszintén és kitartóan követi az álmait. Minden esetre úgy tűnik, lehet van olyan aki tudni szeretné, mert bekerültem a 2010-es Who is Who kiadványba.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Who is Who Magyarországon lexikon jellegű kiadvány, 8 éve jelenik meg magyar nyelven, ahová ajánlás és saját kutatómunka útján válogatják be a gazdasági és kulturális élet szereplőit. Való igaz, hogy mindkét területen évek óta jelen vagyok és sikereket is értem el... De valahogy most mégis az jut eszembe, amikor egy cirka 45 kilós - „mama pici fia” típusú-, haveromat jó tíz éve behívták katonának, mire ő azt mondta: „Basszus, megkaptam a behívóparancsot! Tudod, komoly gondban lehet a haza, ha már rám is szükségük van.” Nos, így érzem most én is. Nem hiszem, hogy egy ilyen kiadványban kellene máris lennem.

Lehet, hogy néhány jelentősnek tűnő dolog áll már mögöttem, de napjainkban is életem egyik legnagyobb dobására készülök. Úton vagyok. Haladok a célok felé. Az álmaim felé. Mert hiába fél tucat megvalósult gyerekkori álom, még legalább ennyi megvalósításra vár!

 

De igazság szerint ezzel a Who is Who kiadvánnyal most egyet ismét kipipálhatok... ;)

 

Elment a Nagy Tanító és Gondolkodó.
Neki köszönhetően jobban értjük az emberi kapcsolatok mélységeit, tisztábban látjuk a világot, de nélküle már kevésbé fogjuk megérteni. Péntek hajnalban - hetvenhat éves korában-, Budapesten elhunyt Popper Péter pszichológus, pszichoterapeuta, író.
Köszönjük a felbecsülhetetlen értékű lelki útravalót!
RIP



"A test halála után még további három halál következik, amelyek felé lassan elindul az életből eltávozott. Először az életerők oszlanak szét a világban. Azután a vágyak, érzések és indulatok olvadnak bele különböző lelki szférákba. Végül a szellemi régiókban az emberi lélek, a gondolatok, egyszóval az intellektus egyedisége szűnik meg, s válik újra azoknak a szellemi erőknek a részévé, amelyekből egykor kivált. Mi marad, meg tehát? Mi születik újjá? A titokzatos, a racionális úton meg nem ismerhető mag, az a bizonyos nehezen megszerzett és öntudatra ébredt Én."

"Még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az "Igazi" nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne "igazi". De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált."

"A lényeg: ne égj a saját múltad tüzén! Mert az maga a pokol. Ráadásul te választottad."

"Ha hidegen tudsz célozni, szavaid pontosabban fognak találni, mintha őrjöngve üvöltözöl. Az őrjöngő, önuralmát elvesztett ember rövid idő alatt nevetségessé válik."

"Sok-sok ember, egykori szerelmek, barátok, ellenségek, vidám és keserű élmények emlékei, győzelmek, vereségek, szégyenek, diadalok, pénz és karrier... Húzzuk, vonszoljuk, újra meg újra belegabalyodunk; végigvonulnak bennünk egykor átélt érzelmek és indulatok, amelyeknek már a nyomuk is elmúlt az időben. Csak mi tartjuk életben, ébresztjük fel őket halálos mély álmukból. S ekkor megjelennek, mint a múlt árnyai. Kísértetek."

"A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat - a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!"

Popper Péter: A négylábú asztal

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott.

 

 

Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni. És egyedül érezte magát. És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem."

A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: "-Neked aztán mindened megvan."

De szép lassan különös átalakuláson ment át: most hogy teljesen övé volt  a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult. A nőt már nem érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.

Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elveszítette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
- Miért jöttél?  - kérdezte a halált.
- Hogy újra együtt repülhess a madaraddal – felelte a halál. - Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele."

(Paulo Coelho: Tízenegy perc)